Újrakezdés a pandémia után témában tartott webinárt a Magyar Franchise Szövetség
Nagy érdeklődés övezte a Magyar Franchise Szövetség februári webinárját.
 
Négy különböző szektort képviselő hálózat vezetője osztotta meg a tapasztalatait a webinár résztvevőivel. Szó volt a pandémia rövid és hosszútávú hatásairól, az új kihívásoknak való megfelelésről, illetve a pandémia utáni folytatásról is.
Két vezető értékelte úgy, hogy a vírus "jókor jött", pozitív hatást gyakorolt a koncepciójára, míg egy az üzleti eredményei növekedését is a pandémia hatásának tulajdonítja.
 
1, Az EverDerm alapító tulajdonosa, Slamovits Tibor prezentált elsőként.  Az Everderm orvos-esztétikai lézeres szőrtelenítésre specializálódott szépségszalon, ahol az ügyfél áll a középpontban. A koncepció Covid benszülött, hiszen éppen csak elindult, amikor ránk szakadt a Covid. 
 
A koncepció felépítése során az egyik alapelv volt, hogy az ügyfelek a legjobb minőségű szolgáltatást kapják. Komfortérzet, garancia, kimagasló technológia, diszkréció a brand fő üzenete.
 
Az EverDerm influenszer, digitális marketing eszközök segítségével próbál minél több potenciális ügyelet szerezni. A belső rendszerfolyamataik biztosítására pedig a legmodernebb IT megoldásokat alkalmazzák.  Elsősorban azok a fiatal hölgyek a célcsoportjuk, akik aktív Istagram felhasználók (nyitottak az inluenszer marketingre), és új számukra ez a terület, nincsen korábbi negatív tapasztalatuk, előítéletük a lézeres szőrtelenítéssel szemben.  
 
Nagy hangsúlyt helyeznek az ügyfélélményre (EverDerm érzésre) és a szakértelemre.
A pandémia alatt, amikor szinte minden olyan hely zárva van, ahová az emberek kikapcsolódni (jól érezni magukat) járnak az EverDerm az egyik utolsó oázisként bizosítja a hölgyvendégeinek éppen ezt a törődést, odafigyelést - és egyidőben még szépülnek is.
 
2, A BioHair alapító társtulajdonosa, Perger Gabriella beszámolója alapján a hálózat nagyon fordulatos, és talán legnehezebb időszakát élte meg az elmúlt időszakban.
Az első komoly problémák 2019-ben jelentkeztek, amikor olyan jelentős fodrászhiány volt a hazai piacon, amely gátat szabott a hálózat további növekedésének. Hiába voltak új partnerek, nem tudtak új egységek nyílni, mivel nem lehetett megfelelő szakembereket találni. A BioHair központ stratégiája ekkor a minőségi munkaerő bevonzására irányult, hogy a hálózat egységei még jobb és vonzóbb munkahellyé váljanak.
 
 
2020 márciusában a pandémia kitörésével minden a feje tetejére állt. A vendégek és a fodrászok is rettegtek a vírustól (a szalonokban átlagosan 100 vendég megfordul 1 nap), a törvényi szabályozás nem volt egyértelmű, a központ nem tudta biztosan, hogy a fodrászatok nyitva tarthatnak, vagy sem. 
A központ az átvevőkkel egyeztetve mindent mérlegre téve március közepén a bezárások mellett döntött.
 
A bezárások ellenére a franchise központnak magasabb sebességi fokozatra kellett kapcsolnia, azonnal intenzív tárgyalásokba kezdve az üzlethelységek tulajdonosaival. A legnagyobb feladat a költségcsökkentés volt. Ráadásul a központ az állás időszakában nem számlázott royalty-t a partnereknek. Elsődleges szempont volt, hogy minden szalon túlélje ezt a nehéz időszakot.
 
Habár a fodrászatok 2020 májusban nyitottak újra, a vendégek csak nyáron kezdtek visszatérni. Amikor már a normál szinthez kezdett közelíteni a vendégszám, ősszel ismét beköszöntöttek a szigorítások.
Legnagyobb vesztesei ennek az időszaknak a körúton, és az utcai szalonok voltak, hiszen elveszítették a külföldieket, a diákokat, a nyugdíjasokat, illetve a vendéglátás/szálloda iparban dolgozókat egyaránt. 
 
Ennek ellenére pozítív történések is voltak a hálózatban, 2020 őszén Szegeden nyitott egy új szalon. Nagyon kedvező ajánlatott kapott a bérleti díjra, és 2019-hez képest a HR probléma is az ellenkezőjére fordult át, azóta a bezárt konkurens szalonokból rengeteg jó szakember került várólistára.
 
A 2020-as évre beütemezett fejlesztéseket is el kellett halasztani. Legújabb innovációként 2021 tavaszán várható egy új, fejbőrterápiás termékcsalád bevezetése a hálózatban.
 
 
3. Az OTP Ingatlanponttól Kiss-Szilágyi Judit, országos értékesítési vezető illetve Kurecskó József hálózatfejlesztési menedzser osztotta meg a tapasztalatait a résztvevőkkel. 
 
Az OTP Ingatlanpontot 2011-ben alapították. 2013-ban nyílt meg a lehetőség, hogy partnerek is csatlakozzanak a koncepcióhoz. Jelenleg már 85 irodával, több mint 800 értékesítővel komoly szereplőjévé váltak a hazai ingatlanpiacnak. 
 
 
A Pandémia hatásai a hálózatra
 
Az OTP Ingatlanpont 2018-ban a hazai ingatlan hálózatok között elsőként digitalizálta a folyamatait. Ennek köszönhetően felkészülten érte őket, amikor a pandémia miatti korlátozások hatására online térbe kellett helyezni az ügyfelekkel való kapcsolattartást.
A potenciális vevők a korlátozások alatt nem tudták élőben megtekinteni az ingatlanokat, ehelyett 3D bejárással virtuálisan tudták körbejárni a kiválasztott lakást, amely gyorsabb és hatékonyabb is, mint a hagyományos módszer.
 
Az ingatlanhálózatban a belső folyamatok is komoly változásokon estek át. Az értékesítők betanítása teljes mértékben online térbe került át, saját e-learning rendszer fejlesztésével. Emellett a vezetői munkafolyamatok is megváltoztak, a közös megbeszéléseket online értekezletekre és kapcsolattartásra kellett váltani.  
 
Összességében elmondható, hogy a hálózat fejlesztéseinek nagyrésze a pandémiát követően is használatban fog maradni. Mivel ezek sok esetben egyszerűbbé teszik és felgyorsítják az ingatlan értékesítése tranzakciókat.
 
4, Az utolsó előadó, Nir Bitkover a Hummus Bar ügyvezető igazgatója volt, aki franchise tapasztalatait a Duna House ingatlanhálózatnál szerezte. A vendéglátás szektor az egyik leginkább sújtott ágazata a vírusnak. Ennek ellenére Nir úgy értékelte, hogy AZ a franchise terjeszkedés megalapozása szempontjából pont jókor jött.  
 
A Hummus Bár koncepció története 15 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Jelenleg 12 egységük van Budapesten (ezek közül egy, népszerű turistaövezetben lévő étterem még ideiglenesen zárva tart). Még 2 Hummus bár étterem működik Bulgáriában, illetve hamarosan nyílik 2 Szlovákiában és 1 Portugáliában. 
A hálózat 2020 márciusban a válság beköszöntével 1 hónapra bezárta éttermeit. Ezalatt az idő alatt próbáltak átállni internetes értékesítésre. Hiába nyitottak ki újra az éttermek április-májusban, a korlátozások következtében a forgalmuk nagy mértékben visszaesett.
 
Elkerülhetetlenné vált számukra a kiadásaik csökkentése. Egyrészt az éttermek bérleti díjait próbálták a helyzetre tekintettel csökkenteni, másrészt a forgalom visszaesés miatt is a munkabér költségeket is meg kellett vágniuk. Jelenleg az éttermek nulla körüli szintentartása a cél, de a háttérben gőzerővel folyik a franchise terjeszkedésre való felkészülés, illetve a folyamatok automatizálása. 
 
Bár már rendelkeznek néhány franchise partnerrel, eddig a Hummus Bar nem hirdette a franchise-t.
Ez viszont a közeljövőben változni fog, hiszen franchise partnerek bevonásával Európa-szerte intenzív terjeszkedésbe kívánnak kezdeni. 
 
"