Kiemelkedő eredmények a Duna House csoportnál

Kiemelkedő eredmények a Duna House csoportnál

Kiemelkedő eredmények a Duna House csoportnál

 

2017 második negyedéve az első olyan periódus a Duna House Csoport tőzsdére vonulását követően, amely összehasonlítható az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal. Tavaly ilyenkor már konszolidációra került a lengyel tevékenység hatása, és a 2%-os jutalékplafon bevezetése a hitelközvetítésben.

A cégcsoport magyarországi ingatlanközvetítő hálózatai – Duna House és SMART Ingatlan – közel 10%-kal múlták felül az első negyedéves összes jutalékbevételeit. Ebbe nemcsak a közvetítésből származó jutalékok növekedése játszik közre, hanem a hálózati bővülés is, hiszen a negyedév végére 5 új irodával már 154-re bővült a két hálózat összesen. Eközben a Cégcsoporthoz tartozó lengyel METROHOUSE jutalékbevétele valamelyest csökkent, amely az akvizíciót követően bevezetett szigorúbb működési szabályok és a megemelt franchise díjakat követő hálózati tisztulás okozott. A lengyel hálózat jelenleg 73 irodára bővült és a management szerint a következő negyedévekben már szintén növekedést mutat majd.

 

A Duna House Cégcsoportnak mind Magyarországon, mind Lengyelországban és Csehországban is működnek a franchise mellett saját irodái is, amelyek összességében csúcsot döntöttek a második negyedévben. Az előző negyedévhez képest 11,2%-kal, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva pedig 16,6%-kal haladta meg a korábbiakat ez a szegmens. A kiugró jutaléknövekményelsősorban a cseh saját irodának köszönhető, amely az előző negyedévet 2,5-szeresen múlta felül.

Szintén csúcsot ért el a hitelezési szegmens, amely a második negyedévben közel 16 és félmilliárd Forint folyósított hitelállományt produkált, amely több mint negyedével múlja felül a tavalyi hasonló időszakot. Ezen belül a magyar hitelezési tevékenység is erős volt, amely 21%-os növekedést ért el, de a lengyel teljesítmény ezt is felülmúlta, hiszen közel 25%-os javulást mutatott az egy évvel ezelőttiekhez képest.
A szintén pénzügyi termékközvetítéshez tartozó lakástakarékpénztári tevékenység is erős negyedévet zárt, hiszen a második negyedévben közvetített állomány majd’ másfélszerese a tavalyinak.

A Duna House Csoport managementje összességében elégedett a második negyedéves fő üzleti mutatókkal és úgy látja, hogy a vállalategyüttes további növekedési pályát fut be.

Cikkek

2024-ben újra franchise kiállítás lesz Budapesten

Sokan gondolkoznak azon, miként kerülhetnének ki az alkalmazotti létből és válhatnának saját főnökükké. Egy vállalkozás elindítása nagyon sok előkészületet igényel, bonyolult és kockázatos folyamat. Nem

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu