Kezdőoldal
• Szövetségi hírek
• Május 30-án került megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
Május 30-án került megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
A közgyűlés valamennyi napirendi pontját teljes egyetértésben, egyhangúlag szavazta meg a tagság. Ezek keretében elfogadták Murányi László elnök előadásában a 2011-es évi beszámolót, valamint Tóth András, a Felügyelő Bizottság elnökének jelentését is.
A rendezvényen előadást tartott Bartha Attila, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója "A magyar gazdaság helyzete, lehetséges kiutak a válságból" címmel.
Murányi László elnöki beszéde (Fotó: Kolbe Gábor)
A közgyűlés legfontosabb napirendi pontja a tisztújítás volt. Megválasztották az új elnököt és alelnököket. A szakmai szervezet elnökségét három éves ciklusra választják meg. Ennek lejártával új elnökséget kell választani.
A Magyar Franchise Szövetség elnöki posztján nem történt változás, a közgyűlés bizalmat szavazott újabb három évre Murányi Lászlónak, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatójának és a korábbi elnök, majd 2009-től alelnök Lavotha Ildikónak, a High-Care Kft. ügyvezető igazgatójának. A 2009-ben alelnöknek választott Vidács Gyulát, a Fornetti Kft. kereskedelmi igazgatóját Kiss László, a DIEGO Kft. franchise igazgatója váltotta.
Sor került az idén jubileumot ünneplő tagok, valamint a juniorból rendes taggá váló franchise hálózatok elismerésére is. Az elismeréseket főtitkár asszony, dr. Mandel Katalin adta át. Ezután bemutatásra kerültek a Szövetség új tagjai.
2012-ben 20. jubileumát ünnepelheti az Alois Dallamyr, a DIEGO és a High-Care Cosmetics is. Idén ünnepli továbbá 15. jubileumát a Fornetti és a Pékpont látványpékségek. Az Oázis kertészet pedig 25 éves lett.
Emellett rendes taggá válásuk alkalmából elismerést kaptak a Belfrit étterem hálózat, valamint a Party Point léggömb és parti kellék szaküzletek képviselői.
A Szövetségbe újonnan belépő tagok az ÁKIR Tanácsadó, a Belfrit gyorsétterem, a Csak Hajvágás hajvágószalon, a DOLLHOUSE Poledance Stúdió, az EZ WASH kézi autómosó, az Open House ingatlaniroda, a Profit System üzleti franchise portál, a TIMEOUT Jeans, valamint a Twist & Chips burgonya szirom árusító franchise hálózat.
A rendezvényen szó esett a Magyar Franchise Szövetség szakmai előmeneteleiről, fontosabb eseményeiről, valamint lobbi-tevékenységéről is.
