Spanyol terjeszkedés küszöbén a Logiscool
Múlt hét végén, október 19. és 21. között került megrendezésre a SIF Valencia 2017 spanyol franchise kiállítás. 

A velenciai franchise vásár Európa egyik vezető kiállítása, több száz kiállítóval, illetve 10.000 fő fölötti látogató számmal.
 
Az idei esemény apropója, hogy egy magyar franchise hálózat, a Logiscool programozó iskola is bemutatkozott a rendezvényen.
 Logiscool stand
 
A Logiscool figyelemfelkeltő standja számos érdeklődőt vonzott, a nagy számú bemutatkozó hálózat között kevés volt ennyire innovatív jellegű. 
 
A 2014-ben alapított hálózat 6 és 18 év közötti gyermekeket tanít programozni. Célja, hogy élményalapú oktatási módszerével minél több gyermekkel megszerettesse a legtöbbünk számára ijesztő dolognak tartott programozást. Az iskoláikba járó gyerekek még kiskorban, játékos környezetben tudják elsajátítani azt a fajta analitikus gondolkodásmódot, ami a kódoláshoz szükséges. 
 
A hálózat 7 országban több, mint 40 iskolával van jelen. Elindulásuk óta több, mint 10.000 gyermeknek sikerült bizonyítaniuk, hogy programozni élmény.
A Logiscool hálózat igazgató-tulajdonosa, Csitári Gyula is részt vett a rendezvényen. Személyesen mutatta be a koncepciót, illetve tárgyalt spanyol és dél amerikai üzletemberekkel az adott országban való franchise terjeszkedésről.
 
A szombaton zárult valeciai franchise esemény sokkal több mint egy nemzeti (spanyol) franchise expo. Ugyanis a Közép- és Dél-Amerikában élő spanyol ajkúak számára ez az év legfontosabb franchise eseménye és ez határozottan mérhető mind a kiállító hálózatok, mind pedig a rendezvényre látogatók arányában.


Spanyolszországban illetve Dél-Amerikában nagyon dinamikusan fejlődik a franchise szektor, ezért évről évre nagyobb figyelem összpontosul a spanyol nyelvterületen megrendezésre kerülő eseményekre.
 
A kiállítás jeletőségét emelte, hogy az Ibero-Americai Franchise Szövetség éves ülését is összekapcsolta a franchise kiállítással. Az Ibero-Americai szervezet a spanyol ajkú országok Franchise Szövetségeit tömöríti magában.
"