Fornetti-UPS élmény a gyerekeknek

A Mikulás-nap alkalmából a Noir Színház 250 gyermeket hívott meg az SOS Gyermekfalvak kecskeméti és kőszegi körzetéből a Duna Palotában tartott Hans Christian Andresen: Hókirálynő című előadására. A színdarab után a UPS és a Fornetti önkéntesei ajándékokat osztottak a gyerekeknek. 

Magyarországon több mint 20 000 gyerek nem a biológiai szüleivel él. Az SOS Gyermek Falvak Magyarországi Alapítványa 400 kiszolgáltatott helyzetben élő gyermeknek nyújt segítséget azzal, hogy biztonságos és támogató otthonokat nyújt nekik a nevelőotthon és gyermekfalu hálózaton keresztül. 

"Hálásak vagyunk a UPS Alapítványnak és a Fornettinek, hogy hozzájárultak ehhez az eseményhez. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen típusú élményt adtunk a gyermekeknek, akik közül sokaknak rendkívül nehéz körülmények között kellett felnőniük." - mondta Andri Diána, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója.


Fornetti Kft. adománya az SOS Gyermekfalvak részére

A svájci-ír Aryzta AG 2015. augusztus 4-én megvásárolta a Fornettit, ami egy új fejezetet jelentett Magyarország piacvezető pékipari vállalatának történetében. A megállapodást követően az új tulajdonos célja a Fornetti továbbfejlesztése és egy nemzetközi hírű, de magyar gyökerű nemzetközi nagyvállalat felépítése.

Az új vezérigazgató, Sebastian Gooding a vállalatvezetés és menedzsment mellett a pékáru piac működésében is jelentős tapasztalatokkal rendelkezik. Az alapító és eddigi tulajdonos Palásti József külső tanácsadóként és márkanagykövetként továbbra segíti a vállalatot.

forrás: marketinginfo.hu, fornetti.hu

"