Bajnokok Napja az Immo1 Ingatlanközvetítő Hálózatnál
Az Immo1 Ingatlanközvetítő Hálózat a minőséget, a minőségi ügyfélszolgálatot tűzte a zászlajára immár több mint 6 éve.

Ebben a szellemben a magyar ingatlanpiacon kiemelkedő képzési rendszerre építjük a működésünket. Az alap- és modulképzések kerete biztosítja a Kollégák számára, hogy magas színvonalon sajátítsák el a szakmai tudást, folyamatosan fejlesszék ismereteiket és kövessék a piaci változásokat. A képzések előadói az Immo1 Hálózat tulajdonosai, akik az ingatlanpiacon 20 éve tevékenykednek sikeresen, és akiknek tapasztalata teszi hitelessé a képzés egészét.
 
A központi képzések mellett az Immo1 Ingatlanközvetítő Hálózat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Hálózatban dolgozó Kollégák egymástól is tanuljanak, és a Legjobbak példát mutassanak mindenki számára. Ennek a gondolatnak és törekvésnek mentén 2016-ban megrendezésre került az Immo1 Bajnokok Napja. A rendezvényen részt vevő több mint 100 kolléga véleménye és visszajelzése alapján idén folytattuk a „hagyományt”, és októberben újra megtartottuk szakmai konferenciánkat.
A 2017-es Bajnokok Napját dr. Mérő László matematikus, publicista, pszichológus, az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára nyitotta meg. Előadásában az együttműködés és versengés egymás mellett létezését és egymásra gyakorolt hatását fejtette ki. 
 
A néhol matematikai, néhol pszichológiai, de leginkább lebilincselő prezentációt az Immo1 Hálózat 15 Bajnokának szakmai beszélgetése követte. Az Immo1 Bajnokokat a Franchise Partnerek, Irodavezetők jelölik, és meghívás alapján kerülnek be a szakmai elit elitjébe. Minden Bajnok számára a Franchise Partner határoz meg 1-1 szakmai vagy emberi témát, melyben az adott kolléga kimagaslóan teljesít.
Ezen felül a kollégák maguk is választanak témaköröket, melyre munkájukban a legbüszkébbek vagy legeredményesebbek. Hallhattunk gondolatokat az ingatlanközvetítő munka szeretetéről, a pozitív szemlélet hatásáról, a kitartás és szorgalom erejéről, de beszéltek a Bajnokok a specializációról, a magas értékű ingatlanok értékesítési technikájáról és az egyediségről, amivel ma egy eredményesen működő ingatlanközvetítő szakembernek ki kell tűnnie az ingatlanpiacon.

Az Immo1 Bajnokok Napja Hoványi Zsolt, HR igazgató az Immo1 egyedülálló együttműködési programjáról, a Passzív Jövedelem Programról szóló tájékoztatásával zárult.
 
"