Franchise Kerekasztal – Kiváló előadások, tartalmas beszélgetések

A Magyar Franchise Szövetség október 18-án rendezte meg  az őszi Franchise Kerekasztalt. A rendezvény témája az átvevő kiválasztás és az oktatás, képzés volt.
Az eseményen a  három   meghívott előadó - Kovács Katalin, a Fornetti bolttechnológiai szaktanácsadója, a Riffer Károly, a Bite bakery café alapítója, operatív igazgatója és Elek Márton, a Borháló alapítója – bevezető prezentációját követően nagyon érdekes és tartalmas beszélgetés alakult ki.

“Olyan rendezvényt szerettünk volna szervezni, ami nem elsősorban az előadásokról szól, hanem a résztvevők is aktívan be tudnak a kapcsolódni a témák körüljárásába” – mondta dr. Mandel Katalin a szövetség főtitkára. Tartalmas interakció alakult ki, aminek keretében nem csak az előadóktól kérdeztek, hanem a résztvevők megosztották egymással tapasztalataikat a témában. “A szövetség egyik nagy erőssége, hogy a tagok sokat tudnak tanulni egymástól, őszintén meg tudják vitatni egymás között a franchise szakmában felmerülő problémákat, lehetőségeket” – tette hozzá a Főtitkárasszony.

Ez a rendezvény is azt bizonyította, igényli a tagság az olyan eseményeket, ahol kötetlen formában   együtt gondolkodva, meg tudják beszélni az őket foglalkoztató kérdéseket.

Magyar Franchise Szövetség 

 

"