Az Alma Gyógyszertárak lett a 2019. Év Franchise Hálózata

Több, mint 200 fő részvételével került megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség 14. Díjkiosztó Gálája. A Szövetség gálaestje a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol évről évre az elmúlt időszak legkiemelkedőbb franchise hálózatait, valamint franchise átvevőit díjazzák.  

Az első gálákon csupán két kategóriában – „Az Év Franchise Hálózata” és az „Év Franchise Átvevője” – kerültek díjak kiosztásra. Az elmúlt évek alatt a franchise hálózatok számának bővülésének, valamint az évről évre beérkező pályázatok folyamatos növekedésének köszönhetően idén már dén 10 kategóriában kerültek átadásra franchise díjak. 

A 2019. Év Franchise Hálózata elismerést az Alma Gyógyszertárak kapta. Az ALMA Gyógyszertárak franchise 2012-ben indult. Az utóbbi 8 évben a hálózat jelentős növekedésen ment keresztül, ezáltal ma már az ország összes megyéjében és megyei jogú városában megtalálható. A hálózat jelenleg több, mint 260 egységet számlál, ebből több mint 40 a fővárosban üzemel.


Dr. Lázár Szabolcs az Alma Gyógyszertárak ügyvezető igazgatója, dr Mandel Katalin,
a Magyar Franchise Szövetség főtitkára

2019 Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata a Duna House lett. A hálózat 2019-ben 35 irodával bővült. Összességében elmondható, hogy az országosan elérhető irodák száma 166-ra duzzadt, amely közel 30%-os növekedést jelent az előző év végi állapothoz képest.


Máté Ferenc, a Duna House hálózat vezérigazgató-helyettese,
Vidács Gyula, a Magyar Franchise Szövetség elnöke

A 2019-es Év Innovatív Hálózata a Stilianos babauszoda hálózat, a Stilianos Fejlődési Napló megalkotásáért. A korai évek kiemelkedő jelentőséggel bírnak a gyermekek fejlődésükben. A Stilianos fejlődési napló célja a gyermekek problémáinak, eltéréseinek korai észrevétele, ezáltal terápiás ellátásba segítése.


Varga Vivien, a Stilianos babauszoda hálózat alapítója,
Kupai Mihály, a Magyar Franchise Szövetség elnökségi tagja

A 2019-as év Marketing díját a Fornetti hálózatnak ítélték, a hálózat "Add magad! Mi vevők vagyunk Rád" reklámkampányáért, amely vezérfonala, hogy a fogyasztók mesélnek a Fornetti márkához való kötődésükről. 


Kelemen-Pataki Kitti, a Fornetti kreatív igazgatója, 
Hahn Gábor, a Magyar Franchise Szövetség elnökségi tagja

A 2019. Év Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hálózata a Logiscool. A hálózat mára már 13 országban közel 100 programozó iskolából áll, amelyekben több, mint 50.000 diákot oktatnak. A hálózat 2019-ben újabb országokat és földrészeket hódított meg. USA és Mexico után idén Törökországban, Indiában, Taiwanon és Szingapúrban indítanak iskolákat a franchise partnerek.


dr. Breuer Anita, a Logiscool társalapítója, 
Megyeri Gábor, a Magyar Franchise Szövetség elnökségi tagja

A 2019. év Internet Média és Web Díját a Bubbles mosoda hálózat nyerte el. Magyarország kedvenc önkiszolgáló mosodája nem az otthoni mosás konkurenciája, hanem annak kiegészítése. A Bubbles mosodákban jobb minőségben és gyorsabban tudják ruháikat megtisztítani a betérők.


Domoki Patrícia, a Bubbles marketing vezetője,
Kiss László, a Magyar Franchise Szövetség alelnöke

A 2019. Év Franchise Átvevője Németh József és Pálfi László, az Otthon Centrum franchise partnerei.


Németh József és Pálfi László, az Otthon Centrum franchise partnerei,
Vidács Gyula, a Magyar Franchise Szövetség elnöke

Az év multi-brand átvevője Hahn Gábor, a Naturtex átvevője, és egyben a Matrackuckó hálózat alapítója. 


Hahn Gábor, a Matrackuckó hálózat alapítója,
dr Mandel Katalin,a Magyar Franchise Szövetség főtitkára.

A 2018 év multi-unit átvevője, Dr Elek János és Dr Rozsi Ákos, fiókgyógyszertárakkal együtt 17 egységet számláló gyógyszertárcsoport tulajdonosai.


Lavotha Ildikó, a Magyar Franchise Szövetség alelnöke,
Dr Elek János és Dr Rozsi Ákos franchise átvevők

A 2018. év fiatal sikeres franchise átvevője Pálóczi Gerda és Vincze Attila, a Dont Panic Angol nyelviskola hálózat franchise partnerei.

 
Pálóczi Gerda, Dont Panic Angol nyelviskola átvevő,
Szemler Tamás, a Magyar Franchise Szövetség elnökségi tagja
Vincze Attila, Dont Panic Angol nyelviskola átvevő

A rendezvénynek a New York Palace Budapest adott otthont. 

"